Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Part 1

2011.09.28

 Part 1


 Az igazgatóiban.

 

A csajok rohadnak Hawaii Beach-en. Kurama meg ebben az átkozott szemét... és cifrább laborban tölti el mindenapjait, és gyilkol. Semmi hír Sanya de 13-ról, sem Helenáról, sem egyik lányáról. Valószínűleg Sanya de 13 leugrott az Árpád hídról, Helenának a maradék veséje is trapára ment, Nana meg elfelejtette. De hírtelen felébredt az igazgatóiban, szépen egy halom totál idióta zseni között, akik között talán még Einsten is benne lenne, de az már nem él.

 - Kurama! - Hadarta le az igazgató. - Maga meg itt szundikál, miközben három eszelős gyilkos kint rohangál a friss hegyi gyepen!

 - Anyám! - Mondta Kurama. - Mit csináljak velük? Szívasak velük higanygőzt. - Mondta Kurama, és leejtette az óráját.

 - Szóval. Ha mindjárt befos az idegtől, akkor küldje rájuk Resistát, és az a cuki kis Fanit, meg... Jut eszembe! Valami teljesen mutánst kéne rájuk szabadítani, blblblb... 5.

 - Na ne.. Csak Pistát ne! Legutóbb is amikor rá bíztuk az ügyet visszaszökött.

 - Helena a legnagyobb baj. - Mondta az igazgató. - Und a kicsike cuki Sanya. Olyan kis aranyos....

 - Nem is annyira. - Mondta egy hang. - Perverz állat. - Mondta valaki. Az igazgató megfordult. Hiro Géza volt mellette.

 - Drágám, hát te hogyan jöttél ide?

 - Sehogy, mage kért meg hogy legyek itt, Kocsog-sama.

 Kurama behajolt a füzetébe, majd halkan de megmosolyogta a jelenetet.

 - Öcsi, meg ölnéd Sanyát?

 - Álmában. - Mondta Hiro Géza, és kirohant a teremből, majd csak a tengerparton látták viszont.

 

 

 

 

 

 

 

  Kocsma dalok dallama. 

 

 

 

 

 A kocsmában élet volt. Egyre csak fordultak az emberek. De a háztetőn még nagyobb volt a buli. Két pálmafa alatt énekelt Nana és Sanya szépen kiejtett ír és japán szavakkal megspékelt népdalt.

 - Hulla részeg na fáról, boku most jöttem a kocsmából! - Dalolta Sanya.

 Lucy/Ai eközben hozott még fát a tűzre, majd úgy ahogyan a nagykönyvben meg van írva, itta üvegből a sört.

 Kouta meg nézte a két lányt ahogyan az alkoholmentes sör mámorában dalolnak, miközben ugrálják körbe a tüzet.

 - Kópék vagyunk! - Üvöltötte Nana, majd egyensúlyát elvesztve zuhant a földre.

 Részeg egy banda volt a társaság, de megérte végigmulatni Augusztus 31.-ét. Ugyan, talán lehet, hogy ez volt az élet utolsó bulija.

 

 

 

 

 

 Jasmine

 

 

 Jasmine végre szabadon volt. Élvezte a tíz éves kislány, bár azt nem tudta, hogyan a fenébe kő megölni egy embert.

  Belefeküdt a homokban majd elaludt. Furcsa álmot látott.

 Egy ördögszarvas kis ördögöcske táncolt körülötte, és fűzte a mellette lévő lány agyát, aki egy múmia ponyva szerű képződménnyel volt letakarva, és úgy ült, mint egy szobor.

 - Watashi vagyok, kisanyám. Szóval. Nyírd ki a három csajszit, és megkapod a jutalmadat, vagy éppen belehalsz. Ennyi. Egyszer már kipróbáltad az ízét. Nem szereted?

 - Boku, azaz én. Nem! Utállak!

 - Előbb vagy utóbb én leszek a tetején a dolognak. Gondolataidat én fogom átfogni. Én fogom irányítani a szánalmas kis anorexiás csontvázaddal és beleiddel teli ocsmány testedet. Én leszek az, aki irányít, amíg meg nem fogsz halni!!!!

 - Hallgass a lányra! -  Kiáltott az ördög.

 - Pokolba veled. - Mondta a lány, és hírtelen egy kőhalom tetején találta magát. Azon volt amúgy a homokbucka, csak úgy forgolódott, hogy leeset. Hírtelen úgy érezte, tudja hogy mit kell tennie...

 

  Már megint?  harcolj!

 

 

 

 

 

 Sanya avagy 13 egyszerűen csak kertészkedett, amikor a gereblye kirepült a kezéből, és hírtelen Nana kirohant mellé, és megjelent Hiro és Sue-sue.

 - Miért törtem le a szarvaid!!! - Kiáltott fel 13. - Hallott vagyok.

 Helena kiugrott az ablakon, majd maga elé rántotta az ellenséget. Kijött az udvarra mindenki.

- Négy az egy ellen. - Jegyezte meg a lány, majd megpróbálta leszedni Helena hajzselétől fénylő szarvát. Helena kiugrott a vektor elől, majd megkérdezte a lánytól.

 - Hány méterről kicsikém? Nem szeretek ölni, de anyu! - Kiáltot be a házba. Hírtelen egy magas, Sexy miniszoknyás nő jött ki, majd mintha csak illúzió lett volna elillant. Délibáb.

 Helena megpróbált a következő támadás elől kihajolni, ehhez azonban el kellet löknie Nana-t, és le kellet szednie az egyik műkarját. A lány a földre esett, majd a szájába harapván rengeteg vér jött ki belőle.

 Sanya is akcióba lépett. Megfogta a lány kezét, majd belelökte a tövisbe. Ez persze nem ért semmit. Sanya felugrott a tetőre, majd orosz szupermenezett, ráugrott a lányra, majd gyilkos tekintettel a szemében vágott egy Y-nt a lány pólójába. A lány kölcsönhatás képen belevágott Sanya lábába, bár ezt nem vette észre, de a sípcsontjáig bement. Lenézett Sanya, majd megjegyezte.

 - Mindig is szerettem volna vele találkozni. - Mondta Sanya, és beletépett a lány talpába, és egy részt leszedett  a lány homlokbőréből.

 Hiro lerántotta a lányt a kislányról, majd közelebb lépvén megpróbálta a lányt kiszedni a tövisből, majd rálökte véletlenül a hintaágyra, de a lány nem tétovázott magával rántotta, és beleesett a szögekkel teli deszkába Hiro., és a kezében véres pöttyökként jelentek meg, amit a kézvesztés előfutárának is szoktak nevezni.

 Helena beült a hintaágyba, majd leült Hentai mangát olvasni.

 Eközben bumerángokat dobált, majd hírtelen azt vette észre, hogy egy géppisztoly ropog. Tj volt az. De nem lehet, Ő már meghalt. A fiú leugrott a tetődöl, majd megkérdezte Sanyától.

 - Rossz embert temettél?

- Úgy tűnik. - Jegyezte meg Sanya, és kiugrott a felé repülő metszőolló felöl. Hírtelen Kouta jött ki. Sanya a falhoz vágta a fiút, majd megpróbált belenyomni még kábulatába egy altatót, de nem sikerült mert hírtelen azt vette észre, hogy a műkarja a padlón landol. Végül úgy döntött Jasmine nem kell már, kiütötte ököllel.

- A nyers erő az igazi. - Jegyezte meg Sanya, majd Nana végtagját visszarakta.

 - Jól vagytok? - Kérdezte Nana.

 - Ez nem. - Mutatott Sanya a lányra. Bár mivel már nem volt veszélyes, berángatták a házba. Sanya csak ekkor fogta fel. Ez súlyos sérülés. Vérzett, és vérzett. A lány végighúzta az úját a sípcsonján, majd megjegyezte. - Ebből állsz Sanya, ebből állsz.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Anime life


Óra


Szavazás




Archívum

Naptár
<< December / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 98767
Hónap: 1112
Nap: 39