Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Part 1 ( korhatár +14)

2011.09.15

 

                                                   

 

 

                                      Part 1

 

 
 
 
 
 

 

 
 
                                  Halál az életben

 

 
 

 

 
 

 

 
 
 
 
 A lány végigfutott a folyosón. Csak én, Lucy Luna Cowboy, Sophie Cardenas, és Helena Zuma maradtunk életben. Az nap a kromoszómákat vizsgáltam, amikor elszabadult a 321cela (Most csak beírtam valamit) Lucy-je. Csak miatta lett a becenevem Sanya. Japánba küldtek minket az egyetemről, hogy tanulmányozzuk a dicloniusokat. Erre meg… Mindenki darabokban fekszik, előttünk, és én a Magyar, álnéven mutatkoztam be… Már fel is készültem a találkozásra Szent Péterrel.

 

De nem ez volt a legnagyobb bajom. A vér fémes illatában kellet feltörölnöm a maradékot a lányokkal.

 

- Sergio is meghalt. - Mondta Sophie és felemelte a srác kezét.

 

- You were died 1963! - Mondtam és Lemostam az arcomat. - Kezünkbe kell venni a dolgokat. Elküldjük Lucy-ért az oroszt.

 

- Olgát? Az öreglányt? De… Hát az már szinte protkó az egész. - Mondta Helena, és kivette a gumit a hajából. - tudom miért nem ölt meg minket. Hentai-t nézettek vele, és mi szabadítottuk ki a moziból. Három cserediák voltunk, akkor még négy. Köztünk volt a szülész Said. Sikerült nagyjából megszelídítenünk. Csak mi álltunk az oldalán. Akkor lettél Lucy Sanya.

 

- Sanya, Helena, Sophie! A főnök keres titeket! - kopogott be Kurama. - Szóval ezért küldtél le a hullaházba! - Mondta Kurama, és hozzávágott egy kulcsot. - Money volt ráírva, tuti hogy nem az, amire gondolok.

 

  - A széfem kulcsa, amibe a halálom esetére raktam el a temetési költségeket. - Mondtam, és leültem a mosdó padlójára. - Ja meg egy kutatási eredmény van benne, amit meg kel fejtem, ha tovább akarok jutni.

 

- Oké. - Mondta Kurama és kiment a mosdóból.

 

- Sanya! Papucs nélkül gyere! - Mondta Helena és levette a lábáról a papucsot. - A főnök nem bírja a vért. Én meg imádom.

 

- Örökítő anyag, maximumon. - Mondtam és felvettem egy maszkot. - Csajok, gyerünk.

 

 
 

                                                          A főnöknél
 
 



 

 
 
 

 

 
 
 
 
 Félrebiccentettem a fejemet, majd megpróbáltam a szemen sarkából egy kicsikét Kuramára nézni, picikét perverzen.
- Maguk idióták! - Kiáltott rám a főnök. - Nem megmondtam, hogy nem szabad a lányt elengedni!!!

 

- Sergio miatt történt. - Mondta Sophie és körbement a szobán - Elég egy rés az ajtón, és már bejön a huzat.

 

- Beg-sensei, avagy Sanya, ne próbáljon belenyúlni az ügybe. Bármikor kitoloncoltathatom, annak árán, hogy nem lesz az országával jó a kapcsolat. De ott mondja, szabadon mászkálnak a dicloniusok?

 

- Nem válaszolnék. - Mondtam majd a kezemről, letöröltem a vért a köpenyembe, de nem akart elállni a vérzés. - Húsomat tépte, most boldog? - Kérdeztem. - Jó eséllyel most leülepszik a hullája a csajnak egy tengerre, ahol egy cápa felfalja. Én vagyok Beg-sensei avagy, ahogyan szokták mondani Diclonius vadász. A nagy halat kell hagyni levegőn lenni, mert az adrenalintól finomabb a húsa. H1-et szeretném bevetni Memories 12-velé együtt.

 

- Engem? - Kérdezte Helena. - Tudom diclonius vagyok, de azért… Hát én nem ölnék meg senkit!

 

- Nem engedélyezem. - Mondta a főnök. - Majd Kurama bácsi elintézi maguk helyet.

 

- Hat hat hat! - Kiáltottam el magam. Nem tudtam miért, de belém szállt két percre az ördög, és úgy éreztem, mintha Diclonius lennék. De az nem lehet. 

 

- Sophie, menjenek le e hullaházba, és próbálják az áldozatokat összeszámlálni. Helena, maga tovább dolgozhat, de nem bízok egy ideig magában. Most tűnjenek innen!

 

- Köszönjük főnök. - Monda Sophie.

 

 

 
                  Sue-Sue, Hiro Géza



 

 

- Csináljunk most olyat, amit meglátunk majd holnap. - Daloltam. A sokk miatt mindannyian énekelni kezdtünk. Én a mizut énekeltem, pedig majd kiugrok tőle az ablakon. - Inni akarok egy sört, és leugrani az Árpád hídról!

 

- Sanya! Gyere! - Kiáltott Sophie. - Most lemegyünk és megkeressük Sue-t és Hiro-t. Elengedjük őket, és megkerestetjük velük Lucy-t. A manust meg bízd rám.

  A mínusz egyedik szinten volt Hiro Géza (Így hívtuk) és Sue-Sue. Két tízen öt éves diclonius. Szép volt mind a kettő. Párszor már megpróbálták őket örökbefogadni, de nem sikerült. Én tanítottam meg nekik mindent, és értem el, hogy én kísérletezhessek rajtuk, ami igazából IQ tesztekből, és ballisztikai zselé bábúk széttépéséből ált.

 

Elindultunk lefele. Az íriszvizsgálótól féltem a legjobban. Volt pár ember, akinek kiégette a szemét, természetesen a főnököt ez nem érdekelte.

 

- Hiro, Sue-Sue. - Mondtam és meghajoltam. - volna egy kis munkám a számotokra. - Mondtam és hátradőltem a székben. - Elszökőt egy Diclonius Lucy, és meg kéne fékeznetek. 

 

- Sanya, és azt hiszed, hogy képesek lennénk rá? - Kérdezte Hiro.

 

- Egyértelműen. Nem egyedül fogtok menni. Veletek megyek, és magammal viszem Helenát is. - Mondtam és megpróbáltam valamit mondani. - Kurama még valakit be akar rakni a képbe. Egyszóval, még egy szabadulás és a főnök csak annyit fog mondani, hogy This is Sparta! És lerúg a lépcsőn.

 

  Hiro körbejárt a szobán, majd ránézett a számítógépre.

 

- Nem tudom, miért tartanak minket itt, hogy kromoszómákat párosítsunk, és keressük a DNS-ünkben a hibát. Alig vagyunk 15 évesek, és már 6 éves korunkba elkezdtek minket hozzászoktatni, hogy veled dolgozunk, és nem szabad téged megölni. - Mondta Hiro. - Az a gond, hogy jobban ismerünk téged, mint te magadat.

 

Hírtelen elájultam. 48 órát maradtam ébren, és most a kutatásaimhoz és a padlóhoz vér tapad.

 



 

                              Memories 01

 

 
 
 


 

Money. Visszaestem egy emlékbe, ami akkor szokott történi, amikor elájulok. Japánban voltam, tizenöt évesen egy étterem mellet. Cigiztem, s fulladoztam. Magam vettem a cigit, de bele is dobtam az első kukába. Rájöttem, nem az én pályám a cigi. Helena épp jött le a házból, Sophie éppen végig ugrált az utcán. Hírtelen a tekintetem egy Diclonius lányra ugrott.

- Lefeküdtünk, hogy pihentek legyünk. - Dúdolta Helena. - Szia, láttad az a lányt az éterem előtt, aki sírdogál. - Ilyenek vagyunk, sajnos csak ennyire futja. - Jegyezte meg a pincér fiúnak, és a szemével erotikusan pislogott. A lány mellé leült egy másik lány, ezért nem foglalkoztunk vele. Megittunk egy kávét, és hazamentünk. Az nap nem tudtam aludni. Nem ismertem még az osztályt, ahová cserediáként kerülünk majd négyen, de biztosra vettem, ha velem van Helena, akkor engem nem bántanak.

 

 

 

 
 
 
 
  Tíz órával később.

 

 

 
 
 
 
 - Bum! Saka Laka!!! - Kiáltotta el magát Helena a suliba menet. Tudtam Helena éles egyénisége, és az én hippizésem, nem jó párosítás. Nem vagyunk testvérek, de összenőttünk.
                                                                                                                                                                                                           Sophie csendben volt egész úton. Egy Indiai lányt néztünk ki, hogy bevesszük a csapatba.                  

- Bocsánat! - Hallatszott. Egy Diclonius lány volt és barátnője. Őket láttuk a kávézóban.                     

- Kerepeljünk a kínpadon? - Kérdezte tőlem Helena. - Sophie nagyon csöndben vagy.                        

- Nem tudom, rossz előérzetem van. - Mondta Sophie, és megpróbált az ülésen elhelyezkedni. - Muszáj egyenruhában lennünk? - Kérdezte.                                                                                                                    

- Nem, csak olyannyira, mint amennyire komoly, hogy nem mostam ma fogat. - Mondtam és figyeltem, ahogyan a képzeletemben lévő pántli massza a falról lecsöpög. Said odarohant hozzánk. Majd leült mellénk.                                                                                                                                                                       

 - Hali gyerekek. - Mondta és levette a táskáját. - Megpróbáltam szoba eredni a Diclonius Mona Lisával, de no comment.                                                                                                                                                            

 - Legközelebb ne arabul ismerkedj. - Mondtam és elővettem a matek könyvet. - Tibi bácsit akarom!     Said rám nézett.

- Legközelebb Bettivel és Matyival menjél el cserediáknak. - Mondta Said, és elővette a japán könyvet. - Bonyolult volt otthon a nyelvtan. - Mondta Said és megnézte, hogy hol kel leszállni a metróról. - Következőnél.

 

 Felálltunk majd az ajtóhoz mentünk. A diclonius lány folytatta a beszélgetést, azt sem vette észre, hogy Said flörtöl vele.

 

  Próbáltam jó pofát vágni a dologhoz, hogy a többi fiú cikizi. De igazából nem rá gondoltak, hanem úgy hangsúlyoztak, hogy ne vegyem észre, hogy a mellemről beszélnek. Bóknak vettem, bár cikkinek éreztem.

 

  Felmentünk a lépcsőn, majd megpróbáltunk elvegyülni a tömegben. Nagyon magasak vagyunk, legfőbbképpen Helena. Én verem a százhetvenet, míg Helena majdnem 180 magas.

 

Beértünk az iskolába. Bár nem tudtam, hogy aznap, mi vár rám, rájöttem, hogy nem lesz mese.

 

 
 
 


 
 
                               Ne levelezz órán!

 
 
 

 
 
 

 

 
 
 
   A terem kellős közepén kaptunk helyet. Én a diclonius lány mellet ültem. Jobbomon Helena volt. Meg tudott védeni.

 

Próbáltam ismerkedni a lánnyal, de ő nem figyelt rám.

 

- Oké, akkor kezdeném. - Mondta a tanárnő, majd ránk nézett. - Az új cserediákok. Said Ahmed, Héla Zuma, Lucy Cowboy, azaz becenevén Sanya, és Sophie Cardenas. Annyit kel róluk tudni, hogy falkában vannak.

 

- Köszönöm. - Mondtam. - Ez mostanában így van. Soha sem lehet tudni.

 

  Said megpróbálta követni a tekintetem. A tekintetem először rá ugrott, majd a diclonius lányra. Hírtelen egy galacsin talált el. Szétbontottam. A következő állt rajta.

 

  „Nyugi, majd csak megszelídítelek titeket.”

 

Odaadtam Saidnak a papírt. Visszaírtam a lánynak.

 

Ha bármi kéne, szólj!

 

- Matekkal kezdünk. Ha Hiro és Kei együtt dolgoznak két óra alatt, építenek fel egy… - Kezdett bele a tanár. Nem pazarolta az időt. Gyorsan írt, és olvashatóan. Megszoktam, hogy a latin alapelven kel olvasni a táblát, de rájöttem, egyszerűbb, ha lefordítom a szöveget magyarra otthon, és úgy tanulom meg. Helena a kezembe nyomott egy cetlit.

 

„Tibi bácsit akarom!” 

 

- Ha megtennék, nem leveleznének órán mélyen tisztelt csere-társaság. Nem amiatt jöttek, hogy levelezzenek.

 

  - Igaza van tanárnő. - Mondta Said, és szorgosan másolgatta a jeleket a tábláról.

Az idő hamar elment. Nem hittem volna, hogy gyorsabb lesz egy óra, mint Magyarországon.

 

   Kimentünk szünetre, de a lány és néhány fiú bent maradt. Evés közben Helenával figyeltük őket. Az egyik fiú lefogta a lányt, és elkezdték ütni, verni. Helena odament hozzájuk, majd csak azt figyeltem, hogy az egyik fiú közelebb jön hozzám, majd megszólal.

 

- Mi van te kis melles begyes. - Mondta és kitépett a copfomból egy hajszálat. - Eljössz egy randira, csinibaba?

 

  - Előbb randizok az ördöggel. - Mondtam és odamentem Helenához, aki a síró lányt nyugtatgatta. - Helena, hogy hívják a lányt?

 

- Lucy. - Mondta Helena, és felkapta a lányt. - Szerintem vigyük el megmosdatni.

 

- Diclonius. - Sugtogta Said, és megdörzsölte a szemét. - Beszélek a fiúkkal. Nincs rémesebb, mint amikor bevadulok, ugye azt tudjátok? 

 

- Tudom. - Mondta Sophie, és átölelte Said-ot.

 

- Szerelem. - Mondtam és megfogtam a lány kezét. - Magas a pulzusa, szóval kalapál a szíve. Apa megtanított pulzust számolni.

 

  Helena lerakta a lányt, majd leült a helyére.

 

- Mindjárt becsengetnek. - Mondtam és eligazítottam a szoknyám.

 

Leültem a helyemre. Biológia volt. A kedvenc tantárgyam. Nem értettem, hogy mit mond a tanár ezért csak jegyzeteltem, és nem foglalkoztam az érthetetlen szavakkal. Végül is, azért van a könyvtár, hogy keres egy szótárt, és fordíts. Végignéztem a fejemben a biológia órákat, és mintha az egész érthető lett volna.

 

Az órák gyorsan röpködtek. A végén azt vettem észre, hogy az ágyban fekszek, Helenával.

 

- Szegény lány. - Mondtam és végiggondoltam újra a dolgot.

 

  - Szegény… Holnap megpróbálom elhívni, kávézni. - Mondta Helena és elaludt. Én is elaludtam. Féltettem a lányt. Úgy éreztem, jövőre inkább Írországba megyek.

 

 
 
 

 

                     Hullaház, 007( Nana)

 

 
 
 

 

 
 
 
 

 

- Sanya! Sanya! - Ébresztgetett Helena. - Hahó, itt vagyok

 

- Jó tudni Helena. - Mondtam és Kuramára ugrott a tekintetem. - Mélyen tisztelt akárkinek hálát adok, hogy összevarrt. - Mondtam és leugrottam a székről. - Kit kő elhozni?

 

- 345-ös cella, -4 emelete,  Pi 007.  - Mondta Helena, és felugrott az asztalra. - Azaz Nana.

 

  - Én már azt hittem, hogy a 008-as emberkét köl elővennünk. Azaz a fél manó akcióhőst. Kurama ne néz rám má így!

 

Bementünk a liftbe, majd benyomtam a -4-et. A hullaházban varrták össze a tenyeremet, ami az első emeleten volt. A tízediken dolgoztunk, és elégé gyors volt a lift. Ezért páran a mosdó felé vették az irányt.

 

Néztem, ahogyan egyre lejjebb megyünk. A végén elértük a -4-es színtett. A szívem a torkomban dobogott. Belenéztem a retinavizsgálóba és kinyitottam az ajtót. Bementem rajta, majd Kurama ment utánam. Sophie és Helena kint maradtak.

 

  Egy leláncolt, véres lányt láttam. Bírom a vért. Ez akkor alakult ki, amikor az orvosin gyakorlatoztunk. A kezei a falba rögzített bilincsekben lógott. A lábai a saját vértócsájában volt. A feje le volt hajtva.

 

- Kurama és Sanya! - Kiáltott fel a lány, és megpróbált közelebb csusszanni hozzánk. De a láncok nem engedték. - Miért jöttek le?

 

- Tegezen, Nana. - Mondtam és megpróbáltam eltitkolni a varratot a kezemben. 

 

- Köszönöm a lehetőséget. - Mondta Nana és megpróbált még közelebb jönni.

 

- Nana, kiszabadult Lucy. - Mondta Kurama és megmutatta a kezemet. - Ez a legkisebb sérülés.

 

- Köszönöm. - Jegyeztem meg. - Szóval. Meg kéne keresni a csajszit. Én az élve elcsípés mellet vagyok. A hal akkor a legjobb ízű, ha még pár órát levegőn marad. Nem kötelező mindenkit kinyírni. Ön alkalmas lenne erre a feladatra, csak nincs akkora felelősségvállalásom, hogy egyedül küldjem el. - Mondtam és felemeltem a lány arcát. - Cserébe a két gyerekemből három lesz. Végig fogom önt kísérni valahogyan. Kiküldöm a két ifjat, hogy kövessék önt. Én meg az orvosi diplomámmal meg leszek található bármelyik korházban.

 

A lánynak leoldottam a láncait, majd megpróbáltam megszólalni.

 

- Mindig is azt védtem, akit erre a sorsra szántak. Nana, én nem szeretném, ha úgy halna meg, mint ahogyan meg fog halni valamennyi társa. Ha nem ölnének meg miatta, akkor elengednék mindenkit. A szívemhez nem tapad vér, nem is akarom, hogy tapadjon.

 

 

 

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Fan fic

(Era13, 2011.09.21 13:08)

Kellemes...

 

 


Utolsó kép


Anime life


Óra


Szavazás




Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 78114
Hónap: 2713
Nap: 58