Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Part 5 (Furcsa előesték)

2011.10.08

 A bejelentés.

 

 Nana megküszürülte a torkát, majd belekezdett.

 - Eme vadbarmokból álló társaság figyeljen most ide, és nézen ide! - Kiáltott rá a haját csavargató Inuyasha-ra. - Apa megkért minket, hogy csináljunk egy nuku drog und pia bulit, És a tetőtéren tartsuk.

 - Mi van. - Nyögött fel Lucy.

 - Annyi, basszus, hogy tartunk egy bulit, ha nem jut el az agyadig akkor keresd fel kezelőorvosodatt, vagy gyogyóészedett. - Mondta Inuyasha.- Amúgy, Mizukit is meg akarjátok hívni? Sanya rá van kattanva.

 - Anyád van rákatanva!- Övöltött le a lány a tetőröl.

 - Melyik? - Kérdezte Nana.

 - Neked is. - Mondta Inuyasha. - Azért mázli, hogy Helena éppen balettozik. Nem látja, hogy hogyan majszolod be a maradék rizst. - Mutatott Sanyára.

 - Nem tehetek róla, hogy elszoktam a pálcikától, így fél hónap allat. - Kiáltot le Sanya.

 Nana kis ideig fülelt, majd az ajtócsikorgás, és a szaltócsattanás hangja allapján.

 - Naruto és Sora csőröztek, és most elégedetten tisztázák le, hogy mikor akarnak gyereket. - Mondta Nana. - Csak nehogy megölje őket....

 Lucy kikeresett egy képett, majd egy szíveskét mutatott. Kouta volt a képen. Nana lerántotta Sanyát a tetőröl, és ráejtette a turbékolásban kifáradt Naruto-ra.

 - Elhívtátok már őt is? - Kérdezte Nana. - Akko', sajnálom, de én alszok ma...

 - Nyugi. - Mondta Naruto. - Anya már elengedett, Kurama-sensei is beleegyezett, sz'al. - Mondta Naruto, és leüllt az egyik ágyra. - Amúgy van mindenkinek külön szobája, ha szabad érdeklődnöm?

 - Ha a tököd hején fa nő, akkor majd válaszolok. - Mondta Inuyasha, és átölelte Sorát. - Ő az enyém.

 - Na ná! - Kiáltott fel Naruto, és megfogta a lány bal kezétt. - Azért az enyém is, kicsit.

  - Ezért nem szeretnék testvért. - Jegyezte meg Sanya, és az ágyán landolt. - Szóval. Nana, mit akartál volna nékem mondani?

 - Szóval, lesz egy buli, és neked kéne letöltened, valami normális zenét. Ha annyira szeretnéd Inuyasha, akkor Versailles is lesz.   

  Helena bejött a szobába, majd harmatfrissen megmosott haját széterítve feküdt fel az ágyra. 

 - Mi lesz holnap. - Kérdezte.

 - Buli. - Mondta Naruto.

 - De órák?

 - 0, 1 , 2... - Kezdett bele Nana. - Ja hogy olyan órák! Angol, kémia  matek, főci , kaja, és ének. Amúgy ez a legszebb része a dolognak. Kornyikálni.

 - Ja amikor belekezdett Miss nagycsöcs! - Kiáltott fel Naruto.

 - Ő a... - Kezdett volna bele Kurama, de meglátta, hogy Inuyasha és Naruto, épp egy szem lányon veszekszik. - Szájatok le róla! Szóval. Anyátok azt kéri, hogy lehetőleg ne... Szóval a húgotok nem bírja a metált.

 - Mariko? - Nézett kii a fejéból Nana. - Já! A kicsike rózsaszín. Amúgy beigértél nekem apu egy nyalókát.

 - Csak hogy perverz állatságomatt fokozzam . - Mondta Kurama, és odaadta a nyalókát a lánynak. - Jó dumcsizást!

 

 - Köszi. - Kiáltott utána Lucy, és bacsapta az ajtót, miután kirakott egy táblát, amire felvéste: Anyád jól van?

 

 

 Helena bámult maga elé, és nézte, ahogyan Naruto és Sora csókolózik. De ami következett mégjobban meglepte. Inuyasha ajka ráccupant Sanyáéra. Sanya elkezdett elpirúlni.

 Inuyasha is belepirúlt a csókba, és felnézvén Látta, ahogyan kicsi térdzokniban, aranyos kis egyenruhájában nyalogatja a nyalókát Nana.

 Helena továbbra is bambult maga elé, de hírtelen valami megzavarta. A telefonja elkezdte üvölteni az LM.C Punky Heart című számát. Na, hogyan ráza le a telefon túloldalán lévő emberkét. Megnézte, Ken Smith volt, exbarátja.

 - Ohayou! - Kiáltott bele a telefonba Helena. - Sorry. - Fogta be a telefont Helena. - Gyerekek, élénken halandzsázatok arabúl. - Pff...  Tudod mennyibe kerül India? Hi! - Mondta Helenba, és lecsapta a telefont. - Nem tudja, hogy Japánban vagyok, és hogy itt tanulok, oltári nagy mázli, mert iszonyú nagy szemét láda.

 

 Éjszaka.

 

 Inuyasha és Sanya felmentek a tetőre csillagokat nézni. Gyönyörű volt az ég.

 - Szerinted, ha te csillag lennél, mennyi időtt adnál magadnak? - Kérdezte Inuyasha.

 - Csak annyit, amennyi kell. De amúgy a csillagoknak a gyerekeiken, a bolygóin kívül senkijük sencsen. - Mondta Sanya. - Én igazából egy öreg tölgyfa szeretnék elnni. Körülöttem mendenki megszálhatna, és nem kéne törődnöm a szarvakkal, mert tudnám, hogy engemett nem ölnének meg.

 - Én meg azt hiszem, egy farkas. - Mondta Inuyasha. - A fúlek a fejemen úgy festenek, mintha az lenne. Amúgy miért érdekel annyira Mizuki?

 - Nana úgy mutatta be, mint egy kisértetett, és azért jobban néz ki.

 - Szerintem amiatt fél tőle, mert néha riszálja magát, és alergiás a Wasabi-gőzre. - Mondta Inuyasha. - amúgy készüjjél fel a földrajzra. A csaj... Tudod, a nagycsöcsü bulémia-lady...

 - Ja! - Kiáltott fel Sanya. - Engemett Sándornak hívott egész Bioszon, ha jól emlékszek, de azt hiszem azt végighányta. Amúgy tintahal mitt tanít még?

 - Kémiát, és a focit. Szinte senki sem focizik, mert félnek a fiúk tőle. - Mondta Inuyasha. - Bár egyszer Naruto-ék úgy kicsinálták... Ne tud meg... Az nap azt hiszem három embert küldött be az igazgatóiba. Az tök jó volt.

  Sanya hozzábújt Inuyasha-hoz, és figyelték továbbra is a csillagokat.

 

 

 Angol.

 

 Bejött az angoltanár, majd összeráncolt homlokkal lépett oda a kuncog kínai lányhoz, ki volt May Wong. 

 - Maga meg mitt vigyorászik?

 - Semmit, csak azt nézem, hogy Lina Invers-nek a szoknyája teljesenn felcsusszant, a melléig. - A tanár hátrafordúlt, mjad bevésett a naplóba egy egyest. - Lina, gyere velem az igazgatóiba.

 - Áruló. - Jegyezte meg Lina, majd mutatott egy x-et a kezével May-nak. - Írd fel azt amitt mondtam.

  - Ok- - Mondta May, és kilökte padtársát a táblához. Tsubasa mellet ült. - Ne kelljen kínaiúl elmondanom írd fel!.

Tsubasa elkezdte a szinbólumokat felvésni a táblára, majd a végére aláírt valamit.

 - Mit írt? - Kérdeze Sanya Nana-t.

 - Azt hogy Hayakiwa Yayoi tegnap együtt volt a tintahalképűvel. - Mondta Nana. - Az a mázli, hogy anyanyelvi az angoltanár.

 Hírtelen betorpant egy magas nő, és leüllt a székbe.

 - A tegnapitt meg sem hallotam. - Mondta a nő. - Miért kellet megmérgezni Hayakiwa-sensei-t? Kinek az öttlete volt?

 - Enyém. - Mondta egy hang, és felállt egy érdekes hajú emberke. Motuo Yugi volt. - Én akartam volna, de benne volt még Naruto, Sai és Resista.

 - Khm. - Köszürülte meg a torkát a nő. - És ezt ki írta fel a táblára? - Mizuki felárt, de May lerántotta.

 - Én. - Mondta May. - Szándékosan kerestem ki a szavak leírását, és véstem fel a táblára, mert nem tudok japánúl írni, csoda, hogy kínaiúl tudok.

 - Wong, ez nem a maga írása. - Mondta a nő, és rámutatott Linára. - Szerintem ő volt, bár amik...

 - Ő volt az ötletgazda. - Mondta Tsubasa. - Én csináltam meg... bár megfenyegettek, hogy úgy fogja csinálni May a dogáít, hogy úgy tünjön, hogy róla csaltam.

 - Oké, Wong, Invers, Naruto, Sai, Motuo Yugi, jőjjenek velem az igazgatóiba. - Mondta a tanár. - Maguk meg maradjanak a seggükön.

 

 Az igazgatóiban.

 

 Az igazgató nagyon elgondolkodott, hogy ki rugja e az eberkéket a suliból. De kellet a diák, Wong meg nem tudott voltna más iskolát találni.

 - Oké, kérem az ellenőrzőket, és nem érdekel, mennyibe kerül kína, beszélek Wong a szüleivel. - Mondta az iggazgató, és elvette az ellenőrzőkett. - Ezért kirughatnám magukat. Inverse, magának még öt dobása van. Ha továbbra is ezt csinálja, akkor kivágom innen.

 - Oké, Sato-sama. - Mondta Lina. - De elmehetek még ma?

 - Takarodjon inen! - Kiáltott az igazgató a lányra, aki a földett nézvén kiment. - Szóval. Yugi, magából ezt nem néztem volna ki. Maga szerint én hülye vagyok, hogy nem ismerem fel, a nyugton maradó cukiságokat. Mizukit többet ne keverjék bele semmibe. - Mondta az igazgató és kitólta a diákokkat az irdodából. - Három dobás, aztán repülnek!

 

 Kémián.

 

 Helena sejtett valamitt. Két évvel volt idősebb, mint az átlag a 12-esek. Amúgy 19 évesen már idelye volt hogy végre keressen valami normális munkát.  De erre nam látott sok esélyt, mert diák nem nagyon válalhatott papír nélkül munkát.

 Shibui Reiji behívta a tanáriba, és megpróbált valamitt kihozni Helena nőiességéből. Egyszóval, azt szerette volna, hogy az... Helena nem hagyta magát.

 Nézte, ahogyan egyre jobban próbál neki udvarolni, de a végén már majdnem odáig fejult a dolog, hogy helena úgy érezte, letépi a tokét az egyik vektorával. De inkább a fejét kéne venni, hogy meg ne sántúljon. És... Jogos önvédelem lenne, mert hát...

 - Viszlátt tanárur. - Ugrott ki az ablakon Helena. A tanár figyelte ahogyan a lány több kétert zuhan, majd valahogyan gond nélkül földett ér. Berohant az iskola kapuján, és felrohant a terembe.

 Inuyasha nézett egy kicsikét, majd megdörzsölte a szemét. Helena szemében volt valami picikét perverznek mondtható fény. Monst tünt fel mindenkinek, hogy Helena szeme olyan piros, mint piroska köpenye.

 Elsétállt az összes pad elött a maláj lány, majd leüllt Nana és sanya mellé. Nana nyalókát nyalt.

 - Shibui-val tényleg vigyázni kell. - Mondta nbHelena. - Mi lesz kémián?

 - Jukasóra. Nem csináliunk semmit. a nagycöcsü kiesett, és most van két jukasóránk. - Mondta Nana, és fütyentett egyett Lucynak. - Barbiebaba! Gyere!

 Lucy otthagyván Yugi társaságát, fenekét riszálva ment a három lányhoz.

 - Amúgy a bulit tényleg úgy gondoltátok? - Kérdezte.

 - Igen. - Mondta Nana, és falállt a padra. - Pofa be! - Üvöltött bele a levegőbe. - Kussoljatok, vagy a beletek a falon landol. - Kiáltott rájuk. - Szóval.  Tartunk egy bulit, mindenki eljöhett. De aki akár egy konyakmeggyet, vagy mákostésztát eszik a buli előtt kivágjuk! Nincs drog, és alkohol. Talán a bollé és a puncs marad meglocsolva borral, meg rummal. Sőr lesz, alkoholmentes citromos Gösszer!

 Hishaba Sora felkapta a fejét, majd megkérdezte.

 - Nem gond ha helyettem elmegy a másik személyiségem?

 - Fő hogy ne legyen olyan részeg mint Vágner úr. - Mondta Helena. - Amúgy emlékszel, amikor kijózanodott? - Nézett Sanyára.

 - Az jó! - Kiáltott fel a lány.

 A tarsaság kiment a folyosóra, majd onnét az udvar fvelé vette az irányt, ahol volt egy kisebb csete-paté. Hiro Gézu és Naruto összeverekedett.

 - Na basszus. - Mondta Gézu, miközben próbálta kivédeni az egyik ütést. - Hagyjá má Naruto! - Kiáltott fel a fiú, és elkezdett köhécselni. Nana lerántotta a fiút Gézuról és a földhöz váta. A fiú felköhögött némi vért.

 - Köszi Nana. - Kelt föl a fiú. - És mi lesz vele?

 - Megrohad. - mondta Nana, és elkezdett nevetni. - Perverz állat vagyok nem?

 Helena megfogta Narutot, majd megprofozta.

 -Ezzel tartozok neked. Ja és a tököd hején már nő a fa? - Kérdezte Helena, és megpuszílta driszkéten a fiú orcáját, majd adott oda egy pofont.

 - Obcén kislámny vagy, nem szeretnéd, hogy az éjszakát veled töltsem?

 - Anyád töltse veled, baszus! - Kiálott fel Helena.


  Az órahalasztás végkifejlete.


 Végül is nem volt aznap már semmilyen óra. Az anarchikus hangulatból mindenkit hazaküldtek. Nana berohant a karaoke bárba, és megpróbált valami jó ajálatott kérni az ott dolgozó fiúktól.

 - David Guetta, Rihanna, Flour Tomi, Pit Bull, Arash. - Mondta a fiú. - Lm.C-t berakhattok a biztonság kedvéért. Ha kell akkor Dj.-ek is.

 - Köszi, Kei, azt hiszem nélküled semmire sem menék. - Mondta Nana. - Jenifer Lopez on the Flour?

 - Az nagyon megy. - Mondta a másik ifjú. - Szerintem még Lady Gaga, Pink. Nagyjából ennyi, meg még azt hiszem mehetne valami alternatív, blblbl... Nightwish?

 - Tőlem. - Mondta Nana. - Csak a hugom érzékeny a rockra.

 - Mindegy, ha a tetőn zenéltek, akkor csak a fél város fogja hallani. - Mondta a harmadik fiú. - Ja meg Eiffel 65, az még mindig jó, pedig már ősrégi. Blue, és a Dj Whit The Fire, az nagyon jó.

 - Valami hazai?

 - Ha abban gondolkodsz akkor LM.C, és SuG. Nagyából ennyi. Magyarnál Wolf Kati. Németeknél... Pf... Annál max töltsétek le, amikorr Michael Schumacher énekeli a We Are The Champions-t. - Mondta Kei. - Ha Shakira és Ke$ha is megy nállad, akkor ők még, ja meg Katty Perry. 

 - Köszi fiúk. Valami japán Pop?

 - Fogalmam sincs. - Mondta Kei, és megnézte a listát. - Otsuka Ai, és BoA. Ennyi. És ha valami jópofa és idegesítő számott szeretnél, akkor Mizu-t tudom ajánlani, ezt dalolja a fél magyar társaság, akik ide szoktak járni. Ja jut eszembe, Indiai ritmusokért Aneela. Meg keresd fel a volt An Café-t. Rengeteg van fent.

 - Köszi. - Mondta Nana. - Ja és jut eszeme, mennyiért Dj-znél Kei?

 - Ötven és hetven Yen között. Miért?

 - Meg szeretnék hívni egy Dj-t és te vagy a leg jobb arc. - Mondta Nana.

 - Köszi. - Mondta Kei.

 - Sziasztok fiúk!

 - Szia Nana-sama! - Kiáltottak a fiúk Nana-ra.

 Furcsa mód Sama-zták. Ő azóta jár a Karaoke bárba, mióta fennál a dolog, és néha néha azért még mindig ber szokott térni. Szerették a kicsikét.


      Kaja!


 Helena ette a Shusit amitt Kurama elé rakott, azt sem kérdezte hogy milyenek, mert nagyon éhes volt.

 - Köszönöm. - Jegyezte meg. -Finom volt.

 - Örülök hogy ízlett. - mondta Kurama. - Lucy és Sanya?

 - Sanya elment venni valami normális buligöncött. Lucy meg vele ment, mert azért könnyű itt eltévedni.

 - Vittek magukkal telefont?

 - Igen. Vesznek néhány Bulicuccot, aztán jönnek haza. -Mondta Helena, és belekorgyolt a teába. - Finom. Annyi lenne a kérdésem, hogy benne vagy a buliba?

 - Igen. - Mondta Kurama. - Szerintem nincs jobb, mint azt látni, hogy jól érzi magát az illető. - Mondta Kurama, és elkezdett mosogatni. - Asszony forma 1-es mérnök. A szezon végén jön haza, és utána meg tervez.

 Helena kis ideig elgondolkodott, hogy a cirkuszvezető anyja, meg kevesett is marad távol tőle, mert a forma 1-es idény, legalább 3/4 év.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

40 Ways to Drop Your Blood Pressure

(ALefSoolefub, 2018.10.11 22:13)

Poids est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang par de vos arteres a la vacances de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/ou-acheter-cialis-original/

Momentous and Stumpy Blood Pressure Symptoms

(ALefSoolefub, 2018.09.27 13:27)

Pression arterielle est comment poupe votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur essence pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque temps votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang par vos arteres a la flanerie de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/how-does-cialis-tadalafil-work/

 

 


Utolsó kép


Anime life


Óra


Szavazás




Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 61473
Hónap: 352
Nap: 7